• iroda@clicktech.hu
  • +36 20 274 8800
  • 1148 Budapest, Adria sétány 10/c

Rólunk

Kezdőlap > Rólunk > Csapatunk

Orbán Andor

Tulajdonos ügyvezető

Azt hiszem elég hamar eldőlt, hogy informatikával fogok foglalkozni. Nem lehettem több nyolc évesnél. A gyermekkori álomból mára hivatás lett. A szakmán kívül időm jó részét Családom teszi ki. Emellett igyekszem minél több mozgást, sportot beiktatni az életembe.

A szakmai munkám az iskolai tanulmányaim után közvetlenül kezdtem. 2006-ig szinte kizárólag a szakmában dolgoztam mint rendszergazda. A cég megalakulása óta önmagam és a céget folyamatosan fejlesztve jelentős szakmai és vezetői tapasztalatra tettem szert. Igyekszem ezt a tudást tovább bővíteni és kamatoztatni a ránk váró feladatok elvégzése során.

Lengyel Csaba

Kereskedelmi vezető

Igazi, vérbeli informatikusnak gondolom magam, akit a mai napig elvarázsol egy újítás, egy új szoftver, egy újabb "kütyü", és nem utolsó sorban akár egy jó játék is, ami nagyon jó alap a munkámhoz, hisz mindenkinek, mindenből igyekszem a legjobbat, a "legszemélyreszabottabbat" megtalálni.

Kötődésem a mai munkámhoz nem új keletű, előző munkahelyemen kereskedelemmel foglalkoztam. Az ügyfeleink kiszolgálását személyes ügyemnek tekintem, ha kell éjjel, ha kell hajnalban keresem az ügyfelünk számára a legmegfelelőbbet, legjobbat, persze úgy, hogy figyelembe veszem az ár-érték arányokat. Jó érzés, hogy 10 éve erősítem a Clicktech csapatát.

Domonkos Rajmund

IT Project Manager vezető Informatikus

Gyerekkorom óta foglalkozok számítógépekkel. Ami az informatikához köthető minden érdekel.

Iskolai tanulmányaim befejezését követően azonnal elhelyezkedtem a szakmában, ahol újabbnál újabb kihívásokkal, megoldandó feladatokkal találtam magam szemben. Több éves szakmai tapasztalattal még mindig úgy érzem, hogy van tovább...

Csorba Máté

Rendszergazda

Már általános iskolás koromban érdekelt az informatika világa, így informatikai szakközépiskolában érettségiztem és két informatikai OKJ-s képzést végeztem el.

Tanulmányaim után két általános iskolának a gépparkját üzemeltettem, fejlesztettem közel két évig, majd innen kerültem a Clicktech csapatába 2015 tavaszán.

Lovas Zsolt

Informatikus

A munkám számomra egyben a hobbim is, így folyamatosan fejlesztem magamat, tudásomat. Ezért is végeztem el több informatikai iskolát, ismereteimet, látásomat kiszélesítsem. Szeretek a természetbe járni, kirándulni, ezért ahogy csak tehetem elmegyek, időm nagy részét mégis családom teszik ki, hiszen számomra Ők a legfontosabbak.

Szakmai utam során számos helyen szereztem tapasztalatot az informatika világában akár IT-s feladatok ellátása terén, akár gyengeáram kivitelezőként. Tapasztalataimat vállalati rendszer üzemeltetésével bővítve folytatom jelenleg.

Molnár Sándor

Informatikus

Az informatika világa 12 éves korom körül kezdett el érdekelni. Szabadidőm nagyrészét önfejlesztéssel, és a különböző motorsportok iránti rajongásommal töltöm ki.

Iskolai éveim után, rögtön a szakmámban helyezkedtem el 2010-ben. Szeretem a kihívásokat, és a csapatmunkát. Különösen érdekelnek az olyan IT problémák amelyekkel még nem találkoztam, ezek megoldása segít abban hogy a tudást, tapasztalatot meg osszam kollégáimmal és a leghatékonyabban tudjunk együttműködni.

Závecz Balázs

Informatikus

Sokáig nem tudtam milyen terület áll igazán közel hozzám. Az érettségi után azonban rájöttem, hogy az informatika lesz az én világom. A szabadidőmben fontos szerepe van a sportnak, a főzésnek és a páromnak. Persze nem ebben a sorrendben.

A főiskola után rendszergazdaként sikerült elhelyezkednem és lehetőségem nyílt egy intézmény informatikai rendszerének kialakításában, mely szakmai fejlődésemnek szabad teret adott. A feladat volumene által nagyon sok tudást illetve tapasztalatot sikerült szereznem, melyet igyekszem tovább bővíteni. Munkámban törekszem mindig naprakész maradni illetve a feladataimat hatékonyan ellátni.

Bednárik Krisztián

Rendszergazda

Az évek során több egymásra épülő képzést végeztem el, majd BSc diplomát szereztem. Szeretem a jó társaságot és a szabadban főzést, ebben találtam meg hobbim is.

A szakmába úgy csöppentem bele, hogy először voltak informatikai problémák amiket megoldottam, majd elkezdtem megtanulni hogyan és mit kell helyesen csinálni, mert érdekelt a működése is. A tanulás mellett mellékállásban is sok évet foglalkoztam az informatikával, mely mostanra már főállássá vált. Érdekelnek a rendszerek és azok felépítései, benne található hibáinak keresése. Folyamatosan bővítem ismereteim és tudásomat.

Baár Szilvia

Könyvelő

A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán diplomáztam majd regisztrált mérlegképes könyvelő, később adótanácsadó lettem. Korábban aviatikai rendszerek üzemeltetésével is foglalkoztam, így nem áll távolt tőlem az informatikai terület.

Tavaly elvégeztem a társadalombiztosítási és bérügyi képzést is. Fontos számomra, hogy naprakész ismeretekkel rendelkezzem ezért folyamatosan továbbképzéseken veszek részt.

Elek-Tusor Gábor

Rendszergazda

Fiatal koromtól kezdve foglalkozom a számítógépek varázslatos világával, amire jó darabig csupán hobbiként tekintettem. A számítógépek szerelése és összeállítása kifejezetten szórakoztató feladatnak tartottam már akkor is. Ahogy a való életben egyre több és változatosabb informatikai problémákkal találkoztam, úgy tudatosult bennem, hogy lassan mint hivatásként tekintek az informatikára. Szabadidőmet sorozatok, filmek és oktató videók nézésével töltöm, így tudásomat folyamatosan bővíteni tudom. Számomra a legfontosabb hogy a tudásomat és tapasztalataimat tudjam kamatoztatni a munkám során és a való életben is.

Bereczki József

Informatikus

A Commodor 64 korszakában varázsolt el az informatika, melyet főleg játékként használtam. Ennek hatására vásároltam első számítógépemet, és kezdtem el nonformális úton megismerni annak működését. Tudtam, hogy ez a terület az, amit hobbiként és munkaként is örömmel végzek. Az élet felkínálta lehetőséggel élve formális oktatásban végeztem el a szakma alapjait, megszerezve a rendszergazda és programozó OKJ-s végzettségemet.

2000. óta dolgozom a szakmában, ami lehetőséget adott arra, hogy képességeimet kibontakoztathassam. Folyamatosan képzem/képeztem magam többek között a Microsoft képzésein. Tapasztalatom van általam tervezett és kivitelezett iskolákban kialakított hálózati rendszerek kiépítésében. Munkám során tapasztalatot szereztem informatikai termek kialakításában, berendezésében. BSc Mérnökinformatikus diplomám megszerzése után döntöttem úgy, hogy az addigi megszokott és szinte már rutinná vált feladatokat magam mögött hagyva, új kihívásokat keresek, így kerültem a céghez. A családnak központi szerepe van az életemben. Örömmel járok barátaimmal sportolni, de szeretek olvasni vagy ismeretterjesztő filmeket nézni.

Szegedi Zoltán

Vezető fejlesztő

Általános iskolás korom óta érdekel az IT, a programozás, C64-en írtam első programjaimat. Középiskola után 3 szakmát szereztem, köztük az informatikai programozót.

A 2000-es évek óta (2006 óta hivatásszerűen is) foglalkozom webes technikákkal, webfejlesztéssel a teljesen egyszerűtől a komplett webshopokon át az egyedi vállalatirányítási ügyviteli rendszerekig, a megtervezéstől az üzemeltetésig.

Buthi Attila

Fejlesztő

Világéletemben informatikusnak készültem, így gyakorlatilag kisiskolás korom óta vonzott a pálya, amelyet középiskolában kifejezetten ebbe az irányba tereltem. Eleinte informatikai eszközök értékesítésével, majd informatikai rendszerek üzemeltetéssel foglalkoztam.a

Korábbi munkásságaim ideje alatt megtapasztalhattam az egyes specifikus alkalmazások korlátait, valamint azoknak az ügyfelek munkájára és teljesítményére való esetlegesen negatív hatását, mely egy személyre szabhatóbb megoldás keresésére ösztökélt. Körülbelül 2015-ben kezdtem el többek között webes technológiákkal foglalkozni, ami az elmúlt jó pár évben a korábbi üzemeltetési irányultságomat teljes mértékben felváltotta. Ez idő alatt a kompetenciáim részévé váltak a teljesen egyszerű One-page oldalaktól kezdve a raktári komissiórendszereken át a mini CRM rendszerekig mind a megtervezés, a megvalósítás valamint az üzemeltetés is.